Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2017. augusztus 18.

Élesedik a harc – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Lassan a célegyenesbe fordulunk, fokozódnak az izgalmak. A francia–svéd kettős ellépni látszik a mezőnytől, míg a 3–6. helyezettek szintén elég jól állnak, de még nem tuti a továbbjutásuk. A 7–14. között azonban még mindig nincs egy egész meccs sem, itt még szinte bármi történhet! A hátralevő fordulók alapján a legkönnyebb dolga talán a franciáknak és Kínának van: nekik csak 2-2 meccsük van hátra az első nyolcban állomásozók közül, így (talán az eddigi formák alapján némileg váratlanul) az ázsiaiaknak elég jók az esélyeik a továbbjutásra. (A képen Sabine Auken a német nyílt csapatból.)
Gulyás Dániel
2017. augusztus 17.

Megindult a helyezkedés – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Lassan alakul a továbbjutásért folytatott helyezkedés, feljebb jöttek az eddig esetleg kicsit hátrébb állomásozó esélyesek a Bermuda-kupában. Kipukkanni látszik a brazil és az egyiptomi lufi, a brazilok 3., az egyiptomiak 5. helyen is voltak, mostanra visszacsúsztak, és nem csak azért, mert nagyon erősekkel játszottak. Számomra meglepő módon az olaszok jól állnak, igaz, alig jutottunk túl a fordulók felén. Hasonlóan meglepetés, hogy az eddig remekül álló németek két nagy rangadót vesztettek el elég alaposan, és messze távolodtak a továbbjutó 8. helytől. Titkos kedvenceim, a már az olimpián is meglepetéseket okozó Új-Zéland feltámadóban, már tizedik.
Gulyás Dániel, Kelen Károly
2017. augusztus 15.

Messze még a vége – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

A második napon is nagy csatáknak és izgalmas partiknak lehettünk tanúi. Izgalmas „testvérharc” volt az olasz–monacói, különös tekintettel a pár év múlva esedékes nemzetváltásra. Aki esetleg nem tudná, azért indult némileg tartalékos összeállításban az olasz válogatott (Garozzo népszerű, de talán egy 90 évesnél találhattak volna fittebbet), mert Lauria–Versace technikai okokból nem vállalta a válogatottságot, kihagynak két évet, hogy 2019-ben már Monaco színeiben indulhassanak (Lavazza játékosai pedig évek óta bojkottálnak, amióta a szponzor asszony összeveszett a szövetséggel). Ezúttal azonban a haloványabbnak tűnő olaszok diadalmaskodtak 20 IMP-vel, és jelen állás szerint mindkét csapat a legjobb nyolc határához közel áll.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 14.

Elkezdődött – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

A korábbi évekhez hasonlóan a világbajnokságra (amely tulajdonképpen három: nyílt, női és szenior verseny – azonban van egy negyedik, picit más is, erről mindjárt) csak kvalifikációval juthatnak csapatok. Magyar csapat még sosem játszhatott itt, bár párszor már közel voltunk a nyílt csapattal, legutóbb a tavalyi, budapesti Eb-n kellett volna az első hét csapat közé kerülni hozzá, az utolsó napon csúsztunk le a kvalifikációról. Európa hat helyet kap általában, idén ez azért hét, mert a versenyt Lyonban, Franciaországban rendezik, a rendező pedig mindig automatikusan helyet kap az indulók közt, de például a címvédő nem, így Lengyelország nem védheti meg Lyonban 2015-ben szerzett címét – két évente rendezik meg a vb-t.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 18.

Utolsó nap – Somorja, ifi Eb

A csapat egészére elmondható, hogy fáradtan kezdte ezt a napot. Az U21-nek és az U26-nak a tisztes helytállás volt a célja, a lányok még a dobogós helyért küzdöttek. A kicsiknek ezen a napon sikerült az íreket és a finneket is megverniük, így hátulról a harmadik helyen végeztek. Ennek az eredménynek kifejezetten örültünk, hiszen a kezdésnél úgy tűnt, stabil sereghajtók leszünk.
Kelen Károly
2017. július 18.

Ormay Éva emlékére

Kedden délután háromkor temetik Ormayné Kovács Évát a solymári temetőben. Június 28-án hunyt el, rettenetes betegségével vívott hosszú-hosszú és többször igazi eredménnyel kecsegtető küzdelem után. Ötvennégy éves volt.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 15.

6. nap – Somorja, ifi Eb

Ím, eljött az utolsó előtti nap. Az U26-osoknak pénteken három mérkőzésen kellett szerepelniük, mivel a negyedikben kimaradók voltak. Sajnos mind a belgák, mind a csehek nehéz falatnak bizonyultak, ahogy Portugália ellen sem sikerült győzni, de legalább a csapat egy része haza tudott menni a szállásra pihenés céljából, aki pedig nem, az többnyire biliárdozással kapcsolódott ki.

Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 14.

5. nap – Somorja, ifi Eb

Valamennyire talán már mindenki fárad, ez érezhető egy kicsit a levegőben (többség a mobilját bújja vagy olvas, amikor épp kimaradó), de a hangulat továbbra is töretlenül jó. Megvannak a szokásos csipkelődések, ezek tartják egyben a csapatot, még a mostani némileg hűvös idő sem rontja kedvünket.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 13.

4. nap – Somorja, ifi Eb

Csütörtök reggel korábban kellett indulnunk a szállásunkról, mert csapatfotózásra mentünk. Idén nem csak fotó készült, hanem egy rövid videó is.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 12.

3. nap – Somorja, ifi Eb

A kedd reggelt közös táncolással kezdtük a versenyhelyszínen, a többi ország képviselőinek nagy örömére. A lányoknak ez akkora lökést adott, hogy a négyből három mérkőzést megnyertek, igaz, ehhez az is kellett, hogy az U21 kabalafigurája (képünkön) a versenyteremben Brigit boldogítsa, közvetlenül a játék megkezdése előtt. A lányok többek között begyűjtötték az éllovas holland válogatott skalpját is.